LÉHŰTŐ: Keletkezéstörténet

LÉHŰTŐ - Harasztÿ István Édeske, 2012

Harasztÿ István Édeske 2012-ben elsőként fogadta el a Validart felkérését, hogy háztartási gépből műalkotást készítsen. A felkérés valóban csak ennyiben állt, sem az alkalmazandó technikára, sem a művészi koncepcióra vonatkozóan nem tartalmazott megkötéseket. Egyetlen elvárás volt: a hűtőgépnek kifogástalanul kell működnie akkor is, amikor már szobor. A művész így emlékszik vissza a kezdetekre: "Egyetlen percig sem kellett gondolkodnom rajta, hogy mi lesz ebből. Leültem elé, és tudtam, láttam, hogy ez egy páncélszekrény. Aztán már csak azt kellett kitalálni, hogy hogyan..."

A LÉHŰTŐ Harasztÿ 1972-ben készült Acélmosoly című alkotásának párja, folytatása, 40 évvel későbbi inkarnációja. A művész szerint fontos a két alkotás közötti párhuzam, fontosak a különbségek is, a LÉHŰTŐ különösen jól értelmezhető az Acélmosoly tükrében. De a hűtőgépből lett szobor önmagában, történelmi előképe nélkül is kínál izgalmas értelmezési lehetőségeket, és ebben a cím igen sok segítséget kínál – mondja az alkotó.